Facebookon terjedő kamuposzttal próbálják lejáratni Baranyi Krisztinát
A posztot megosztó Facebook-oldal másfél évig csak vicces tartalmakat és zenés videókat rakott ki, aztán egy hete valami megváltozott.
A posztot megosztó Facebook-oldal másfél évig csak vicces tartalmakat és zenés videókat rakott ki, aztán egy hete valami megváltozott.
Erről is döntenek majd október 13-án a IX. kerület lakói, akik a 2010 óta regnáló, de mindkétszer csak épphogy győzelmet arató fideszes Bácskai János és a kerület korrupciós botrányainak felgöngyölítésében élen járó, annak folytatását ígérő ellenzéki jelölt, Baranyi Krisztina közül választhatnak. A kerületben a felmérések szerint akár nyerhetne is az ellenzék, de nagy kérdés, hogy idén mennyi szavazatot visznek el a korábban is bezavaró lokálpatrióták, és mennyire hat az itt élőkre a kormánypárti nyomasztás. Helyszíni riport Ferencvárosból, a tíz kiemelt választási csataterünk egyikéből.
Dr. Tóth László üzleti tanácsokkal látja el Bácskai Jánost.
Az akciót a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szervezte.
Nem kemény, de nem is szamaritánus – állítja az ellenzék ferencvárosi polgármesterjelöltje. Viszont ha valamit csinál, azt rendesen teszi, elmegy a végsőkig. HVG-portré.
Baranyi nagy arányban győzte le Jancsó Andreát, de még azért még lehetnek meglepetések a kerületben.
Az egyetlen kerület, ahol előválasztással dönti el az ellenzék, ki legyen a polgármesterjelölt. Eredmény pénteken késő délután, kora este.
Az egyetlen kerület, ahol előválasztással dönti el az ellenzék, ki legyen a polgármesterjelölt és a fideszes Bácskai János kihívója, a IX. kerület. Szerdán kezdődött és péntekig tart a voksolás.
Facebookos szócsatákkal bővült a két ellenzéki jelölt versengése.
Ha Jancsó Andrea nyeri az előválasztást, antikorrupciós alpolgármestert csinálna riválisából, Baranyi Krisztinából, jelentette be a Facebookon.
Már csak a IX. kerületben nincs közös ellenzéki jelölt Budapesten. Ott előválasztás dönt majd Jancsó Andrea és Baranyi Krisztina között, akik hétfőn vitáztak egymással.
Már csak a IX. kerületben nincs közös ellenzéki jelölt Budapesten. Ott előválasztás dönt majd Jancsó Andrea és Baranyi Krisztina között, amit egy héttel elhalasztottak.
De egyéb kérdéseken még megbukhat a két ellenzéki jelöltet egyre lefaragó projekt.
A IX. kerületben előválasztáson döntik el, ki legyen a polgármester-jelölt.
A főpolgármester-jelölt bemutatta a kerületi polgármesterjelölteket, akikkel az őszi önkormányzati választáskor legyőzné a Fideszt Budapesten. De a lista még nem teljes. Ferencvárosban előválasztás jön majd.
Baranyi Krisztina vs. Jancsó Andrea - a kutyapárt akciója után a LMP is színt vallott, igaz, rögtön kettőt is.
Vagy semmi köze a kerülethez. Ferencvárosban pedig Baranyi Krisztinát támogatják.
Ketten is feljelentést tettek, miután kijött a 444.hu filmje a témában, az adóhatóság szerint azonban nincs ott semmi látnivaló.
A cég megkérte Baranyi Krisztinát, váltson színt, de a jelölt erre nem hajlandó. Cserébe viszont nem árul telefonokat.
Civilként kell viselkedni, hogy ne meneküljünk a pártügyekbe - mondja Baranyi Krisztina, Ferencváros közös ellenzéki polgármester-jelöltje, aki a fideszes Bácskai János ellen indul. A HVG eheti számában olvashatják a vele készült portrét.